Nyílegyenesen visz át a hídon a vasúti sín, hogy megérkezzen a felhőkbe burkolózó kopár hegyek lábához. A túloldalon néhány lombos fa várja az utazót, hogy még utoljára erőt meríthessen belőlük, aki tovább halad a kopár sziklák közé.
Sorban egymás mellett zúg le a hegy oldalán a három hatalmas vízesés, magával hozva a hegyekből a töménytelen mennyiségű patak és folyó vizét, hogy aztán lassú folyással szétterülve folytassa útját a síkságon.
Mintha csak minden tűlevél egyszerre siratná hogy elmúlt a nyár és beköszöntött a nyálkás borús mindig esős őszi évszak és fázósan bújnának össze, hogy átvészeljék a hideget.
